HÓDÍT A SÁRGA

Mindenkit jó érzéssel tölt el, amikor nap végén haza ér. Az pedig hab a tortán, amikor olyan helyre lépünk be, amiből árad a komfort, a rendezettség, a kellemes hangulat. Ehhez nem kell nagy dolgokra gondolni. Már néhány színes lakásdekoráció segítéségével látványos változásokat érhetünk el, melyek egy szempillantás alatt feldobják otthonunk különböző helyiséget. 

Ha már a színeknék tartunk, akkor nézzünk meg egy a lakberendezési trendek között mindig felbukkanó árnyalatot. Bár a sárga megosztó, mégis visszatérő kedvenc. Ráadásul a szükre mellett idén az év színének is választották. 

 

A sárga az optimizmust, az örömöt jelképezi. A gazdagság színének is tartják, mert egyes árnyalatai már aranyba mennek át. Ha ez még nem lenne elég, akkor a reményt és az új élet kezdetét is szimbolizálja. 

Ez a vidám, friss szín melegséggel és napfényes hangulattal árasztja el a tereket. Vannak, akik annyira kedvelik, hogy a falakon és nagyobb felületeken is viszont szeretik látni, azonban sokaknak túlzó. 

 

Utóbbi esetben kiegészítők formájában is behozhatjuk otthonunkba a sárga színt. Továbbá nem muszáj a legélénkebb változatát használni. Lehet lágyabb, melegebb és aranyló tónusokban is gondolkodni. 

 

TIPP: a sárga kiegészítők olyan helyen tudnak jól érvényesülni, ahol sok természetes fény jut be helyiségekbe. 

 

Ha otthonunkban sötétebb (fekete, csokoládébarna) bútorok dominálnak, remek ötlet behozni a sárgát lakásdekorációs tárgyak formájában. Fel fogják dobni a hangulatot. 

 

Ha az arany irányába mennénk el, tegyük azt körültekintően. Túl nagy felületen vagy nagy mennyiségben használt arany giccses lehet. Inkább több kisebb kiegészítőben köszönjön vissza, amik kifinomultságot tükrözhetnek. 

 

Amennyiben kisebb dekorációs tárgyakkal, kiegészítőkkel szeretnétek felfrissíteni otthonaitokat, térjteke be hozzánk és nézzetek szét a PEPCO-ban. Biztosak vagyunk benne, hogy nem csak ti, hanem az otthonaitok is örülni fognak a beszerzett szépségeknek.